Versek márciusra - Wass Albert

Wass Albert

Március


Ma jött az első vad tavaszi szél

szőkén lobogva és bomlott-merészen,

pirosan, mint egy korai virág.



Összezörögtek a fekete fák:

megannyi sok titok tudója,

rejtelmesen és titkolódzva  súgtak…

Egy rügy kidugta kíváncsi fejét,

rózsaszínné mosolyodott egy felhő,

valahol egy cinke

hangolni kezdett egy új zenét:

„Tavasz! Tavasz! Tavasz!”

Este volt, és olyan volt az erdő,

mint egy iskolából szabadult kamasz.



Ma jött az első vad tavaszi szél

szőkén lobogva, és bomlott-merészen.

Szebb lett a vén föld? Nem tudom. Hiszen:

én csak a te két szemedet néztem!



Wass Albert

Tavaszi levél


A lelked csupa gond,

a lelkem csupa gond,

fák ágain is gondok lógnak:

s már hóvirágot árulnak az utcán.



Valahol már elindult a tavasz.

Éppen úgy indult el, mint régen,

mikor még álom-koronát viselt

és meselovak vontatták az égen.



Csakhogy most gyalog jön szegény,

baktatva mássza meg a hegyeket,

mese helyett munkát hoz nekem,

kabát nélküli sétákat neked,

s egy halk sóhajtást: nem kell fűteni.



A lelked csupa gond,

a lelkem csupa gond,

a fák ágain is gondok lógnak:

és hóvirágot árulnak az utcán.


Színek - a kék

Kék

A kék az ég és a tenger színe. A kékről gyakran a biztonságra és a stabilitásra gondolunk. Ez a szín szimbolizálja a reményt, a hűséget, a bölcsességet, a bizalmat, az intelligenciát, a becsületet, az igazságot és a mennyet. Kulcsszavai: víz, férfi, teremtés, égbolt, béke, harmónia, nyugodtság, hűvösség, konzervativizmus, magabiztosság, jég, hűség, idealizmus, erősség, céltudatosság, igazságosság, erő, könnyedség, barátságosság. Ezek kapcsolódnak legjellemzőbben a kék szín jelentéstartalmához. Bolygónk, a Föld színe is. Az asztrológiában a szűz (világoskék) és a halak színe. Az USA politikájában a liberalizmus, az Egyesült Királyság, Kanada és egyes európai országok politikájában a konzervativizmus színe.
A kék szín a torokra hat. Idegesség és álmatlanság leküzdésében segít. Biztonságérzetet ad. A kék falak ideálisak hálószobában, irodában, gyógyításra és meditálásra használt helyiségekben, azonban éttermekben, szórakozóhelyeken nem ajánlatos. A kéket szeretők megbízható, érzékeny emberek. Értékelik az őszinteséget. Befelé fordulók, önmagukba mélyedő, sőt önmagukat marcangoló természetűek.
A kék jelentése más kultúrákban: Kína: halhatatlanság, Hindu kultúrákban Krisna színe.
A lila spiritualitást, nemességet, kreativitást, jólétet, előkelőséget, nosztalgiát, ünnepélyességet, titokzatosságot, gyászt, szexuális bizonytalanságot, büszkeséget, bűnbánatot, vallásosságot szimbolizál. Jelképe a skorpió jegy szülötteinek.


Kék szín és személyiség

A "kék ember" gondolkodásmódja precíz és analitikus, gondolatai komolyak és mélyek, mint maga a tenger. Nagy súlyt fektet arra, amit kimond, következetes, tárgyilagos. Egyetlen szóval sem beszél többet a szükségesnél.
Más emberekhez való viszonya tiszta és világos, akárcsak a derült kék ég. Senkit sem korlátoz, jól megérti a másként gondolkodókat is. Nehézségei akadnak azonban a misztikával és általában azokkal a dolgokkal, amelyekre nincsenek sziklaszilárd alapokon nyugvó bizonyítékok.
Az intellektuális munkában értékes segítőtárs. Ő az, aki koncentrálni tud mások mondandójára, ugyanakkor magát is képes nyomatékosan kifejezni. Beszédének tárgyilagossága és az ezzel együtt járó magatartása egyes emberekben - jellemzően a narancs, a barna és a zöld szín kedvelőiben - az érzéketlenség érzését válthatják ki. Ezek az emberek azok, akik lépten-nyomon megpróbálják rávenni, használja "érzékeit" is, olykor próbáljon meg intuíciói szerint cselekedni.
A kék lélek nyugalma. Pedig a "kék ember" az, aki inkább a belső érzései szerint cselekszik. Saját maga számára belső világát kiegyensúlyozottnak és melegnek érzi. Ha összevisszaság van körülötte, nehezen viseli, de ezért nem marasztal el másokat. Ugyanúgy, ahogy azért sem küzd foggal-körömmel, hogy mások elismerjék és megértsék, inkább megmarad észrevétlenül a színfalak mögött.
Gyakori, hogy a "kék ember" emlékkönyvet vezet, verseket ír. Mélyrehatóan képes elemezni saját álmait, történetét (családi krónikák). Egyedül lenni számára szent dolognak számít.
Gyermekeihez kimondottan türelmes. Párkapcsolataiban nagy figyelmet fordít partnerére, ezért kapcsolatai általában kiegyensúlyozottak és harmonikusak. Akik tőle várják az extrém dolgokat, vagy vele szeretnének nagy mélységeket és magasságokat egyszerre megélni, azoknak csalódást kell, hogy okozzon.
A "kék emberek" között általában tudósokat, kutatókat, politikusokat, filozófusokat találunk. De találkozhatunk velük, mint mérnökökkel, nyelvtudósokkal is. Nem kedvelik azonban a kétkezi munkát, amivel bekoszolhatják magukat.
[forrás: Galenus]

Kék a lakberendezésben

Hideg, tiszta, megnyugtató szín. A levegőt és annak friss illatát hozza a térbe. Élénk színek számára kedvező háttér. Napsütötte szobákban, főleg ahol a teret tágítani is szeretnénk, falra, mennyezetre álmodni sem tudnánk kedvezőbbet, mint a kék és árnyalatai. Kárpitnak, ágyneműhuzatnak a tenger és az ég kékje kiváló szín, szemnek, léleknek megnyugvás, testnek pihentető, erkölcsnek megtisztulás általa a jutalma. Fehérrel mind ezek a hatások még inkább fokozhatók.


A kék szín és az egészségünk
A kék szín jelentései: tudás-tudatlanság
Bölcsesség, türelem, igazság, csendesség, gyógyító…
A kék szín gyógyító hatásai:
A kék lelki nyugtatószer, mert képes behatolni a lélekbe.
A kék szín segít leküzdeni a kisebbrendűség érzését.
A kék szín kedvelői képesek úgy manipulálni embertársaikat, hogy az észre sem lehet venni. Zárkózott is lehet.
A pajzsmirigyre, torokra és a tüdőre van nagy hatással. Kiválóan alkalmazható gyermekbetegségek, fülfertőzés, fogzás esetén is.
Az indigókék: engedelmes, odaadó, tisztítás, rendületlenség.
Hazudozó, másoktól függő, fanatikus, öntörvényű.
Az indigó szín képviseli a csontvázat, a gerincet, az agy alsó részét, és a homloküreget.
A lila: béke, uralkodás, önzetlenség, méltóság, felfedező, szónok, humanitárius.
Könyörtelen, fondorlatos, fellengzős, konfliktus.
A fejtetőt, az agyat, a koronát és az epikranont képviseli. Súlyos szín, mert depressziót okozhat, viszont helyreállítja a gyulladt területeket.

Március

Végre itt a tavasz! :-) Ha másnak nem is, ennek mindenképpen lehet örülni! Ugyan még elég hidegek vannak, komoly fagyok éjszaka, de egyre korábban világosodik, és egyre később lesz este sötét. A madarak is "beindultak", kora reggel és alkonyatkor komplett füttykoncerteket adnak, akármilyen hideg is van éppen. Szóval, végre jön a Tavasz!

Itt még nem tartunk, de nemsokára...:-)


Márciusi kis kalendárium


Böjtmás hava / Kos

Tavaszelő (III.21.-IV.20)

1. A meteorológiai tavasz kezdete.
4. Kázmér. A patkányűzés napja. A Muravidéken érdekes szokás kapcsolódott ehhez a naphoz. A gazdasszony azért, hogy kiűzze a patkányokat az istállóból, vagy a házból - ha esetleg már oda is befészkelték magukat - éjjel háromszor körülszaladta a házat, közben a kezében tartott, egyéves mogyorófa vesszővel verte a ház falát. Ez az akció egyébként csak akkor volt hatásos, ha éppen újholdkor történt. Ha minden feltétel megvolt, akkor azt mondták, biztosan elmenekülnek a háztól a patkányok.
Március 7. Tamás. Ezen a napon nem kellett semmi különleges dolgot művelni, a névnaphoz azonban kapcsolódnak szólások.
Az egyik szerint: "Tamás, aki jobb ember, mint három más." - arra utal, hogy e hónapnak az időjárása már jobb, mint a három "ember" nevű hónapé (szeptemberé, novemberé és decemberé). Egy másik szólás arra figyelmeztetett, hogy: "Ami tiéd, vedd el, ami másé, kerüld el. "= "Ami másé, nem Tamásé."
Március 9. Franciska. Időjósló nap. A bácskai és a baranyai öregek úgy tartották, hogy amilyen időjárás uralkodik Franciska napján, olyan lesz egész márciusban.
Március 10. 40 vértanú napja. Az időjárást figyelő pásztorok és földművesek azt állítják, hogy e nap időjárása 40 napig tart. Különösen az e napi hideg okozhat gondot, mert ha ilyenkor fagy, akkor a következő 40 napban zord idő várható.
12. Gergely. A nap ünneplését IV. Gergely pápa rendelete el 830-ban, aki távoli elődjét I. (Nagy) Gergely pápát (509-604), az iskolák alapítóját, a gregorián éneklés megteremtőjét az iskolák patrónusává tette. E naphoz így Európa-szerte felvonulások, diákpüspök-választás és vetélkedők kapcsolódtak. Balázs a diákság, Gergely pedig az iskolák pártfogója volt. Ezen a napon tartották a Gergely-járást. Ilyenkor a nebulók végiglátogatták a falu házait, adományokat kérve a tanító és az iskola számára. E napra rossz időt jósolnak, ha Gergely megrázza szakállát: az havazást jelent.
18. Sándor. "Sándor, József, Benedek, zsákban hozza a meleget". Az igazán meleg hozó nap.
19. József. Sok helyen ekkor hajtják ki először a marhákat a legelőre és ekkor engedik ki a méheket is. Ezen a napon ültetik a fokhagymát, a krumplit, a kaprot.
21. Benedek. A tavasz első napja, a napéjegyenlőség ideje.
22. A víz világnapja.
24. Gábor. A káposztaültetés ideje.
25. Gyümölcsoltó. Elnevezése Jézus fogantatására utal. A palánta ültetése, fatisztogatás napja. A Skolasztika napján szedett oltó-ágat ekkor helyezik el. Fecskehajtónak is mondják, mert a jó idő ekkorra hazahajtja a vándormadarakat.

Köszönöm, hogy benéztél! Jó tavaszi készülődést!